Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Mutatjuk, hogyan készülj fel előtte! (x)
2018. dec 7. 20:31
Rosszul megy a sora az Irigy Hónaljmirigy régi tagjának
Folyamatosan csúszik lefelé – így fogalmazott a zenész egyik ismerőse.
Ezeket láttad már?
Ambrus Zoli az Irigy Hónaljmirigy alapító tagjai közé tartozik, a kezdetektől a zenekarban volt. Karrierje akkor tört meg, amikor autóbalesetet szenvedett 2005 decemberében, súlyosan megsérült, amiből csak nehezen tudott felépülni. Miután ez sikerült, visszatért a zenekarba, de érződött, hogy soha nem lesz már olyan, mint régen: nehezebben ment neki a beszéd, végül elhagyta a zenekart.
A Kiskegyed szerint amióta a felesége elhagyta, még nehezebben megy a sora: el kellett adnia a lakását, és most kiderült, hogy már csak egy barátjánál tudja meghúzni magát.
– Talpra akart ő állni, visszatérni aktívan a zenéléshez, de amilyen nagy lelkesedéssel időnként belevágott a csapatmunkába, olyan hirtelen el is fáradt az egészben. Sajnos kártyavárként dől össze körülötte minden, folyamatosan csúszik lefelé az élete – nyilatkozta egy ismerőse.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
"Nem értettem, miért betegszem meg újra és újra, aztán lebukott a férjem" (x)
Nem gomba, nem felfázás – ez az egyik leggyakoribb női fertőzés nyáron (x)
Kiderült, mi fontosabb a jó fizetésnél is a munkavállalók számára! (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
Ezekkel a módszerekkel tüntetheted el legkönnyebben a striákat (x)
BLIKK
25 éve után kerülhet elő a megölt szombathelyi fiatal, Péter holtteste
Polyák Lilla sapkákat és kabátokat árul Kanadában, bolti eladó lett a musicalsztárból
Drávucz Rita kerekesszékes kislányát nem fogadták a nyári táborban
Tudja, milyen járművet vezethet személyautós jogsival? Ugyanis nem mindegy, mikor szerezte
Tragédia Kalocsán: halálra gázoltak egy kétéves gyermeket
LEGOLVASOTTABB
Most érkezett a hír Koncz Zsuzsáról
Rossz hír: Horváth Éva állapota súlyosabb, mint hittük
"Ezek után tudod, melyik polcra kell tenned őt..." - Keményen kiosztotta a tévés celebet Bochkor Gábor
Megviselte Marsi Anikóékat a szétválás: Gyarmati Gábor megtörte a csendet
Határozottan állítja a Transzplantációs Alapítvány: nem érkezett meg a Sipos Péter által a Kincsvadászokban felajánlott összeg