"Nem értettem, miért betegszem meg újra és újra, aztán lebukott a férjem" (x)
2020. jan 18. 8:51
Munka nélkül maradt Pásztor Erzsi. Szíven ütötte, amit tettek vele
Ezért vált meg sikerdarabjától a színház:
Ezeket láttad már?
A Kossuth-díjas színésznő nehezményezte, hogy nem létező betegségére hivatkozva lemondták múlthavi előadását - írja a Bors.
A Karinthy Színház sikerdarabjáról van szó; négy év után búcsúzik a Nercbanda.
Pásztor Erzsit sokkolta a döntés:
– Magasak a jogdíjai ez igaz, de a drága néhai Karinthy Marci azt mondta, havi egy előadást játszunk belőle, hiszen állandóan telt ház előtt léptünk fel. Most az új vezetés megszakítja ezt a négy éves sikerszériát, ami rendkívül rosszul érint, mert a szívem csücske volt ez az előadás – közölte a Bors érdeklődédésre a színésznő.
A színésznő elmondta, hogy a decemberi előadást számára igen kellemetlen és sértő okokra hivatkozva mondták le.
– Az egyik nagyon kedves tanárnő ismerősöm szeretett volna jegyet a decemberi előadásra, ám valaki a színházban azt mondta neki, hogy beteg lettem és azért mondták le az előadást. Nagyon dühös lettem, mert az ilyen állításokkal nem szabad játszani.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
Kiderült, mi fontosabb a jó fizetésnél is a munkavállalók számára! (x)
Hajhullás és gyenge hajszálak? Ezzel könnyedén megállíthatod (x)
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
5 dolog, amit senki nem mond el a kamaszok önállósodásáról (x)
BLIKK
Farkasházy Tivadar is reagált Aranyosi Péter ügyére: „Én harminc éve ismerem...”
Kiderült, kik kezdeményezték Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjének visszavonását
Egy nála 12 évvel idősebb, milliomos üzletemberrel jött össze Schóbert Lara: először jelent meg nyilvánosan Dáviddal – fotó, videó
"Hol a határ?" – Sebestyén Balázs kerek perec kimondta, mit gondol Aranyosi Péterről és a Karinthy-gyűrű visszavonásáról
Aranyosi Péter megszólalt, miután Karinthy-gyűrűjét visszavonták: „Ez egy óriási öngól...”
LEGOLVASOTTABB
Az egész stúdió elnémult: Kasza Tibi is lefagyott Aurelio súlyos beszólása után
Megviselte Marsi Anikóékat a szétválás: Gyarmati Gábor megtörte a csendet
Két agyvérzése után a világtól elvonultan hunyt el 74 évesen a magyar színésznő
Gondoltad volna? Ide menekül a válófélben lévő Stohl András
Megérkezett Aranyosi Péter válasza arra, hogy elveszi tőle a közmédia a Karinthy-gyűrűt