Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
2021. dec 16. 20:19
Az hitte, hosszú-covid. Ami kiderült, sokkal rosszabb
Erre senki nem gondolt.
Ezeket láttad már?
Nichola Petermann (26) hónapokig szenvedett különböző panaszoktól: lázas volt, hasi fájdalmai voltak, éjszaka állandóan leizzadt. Mivel januárban igazoltan koronavírusos volt, az orvosok azt mondták, hosszú lefolyású covid.
A brit nő állapota egyre rosszabbodott, a végén már napi hat fájdalomcsillapítót vett be. Orvoshoz a vírushelyzet miatt nemigen tudott menni, de azt gondolta, biztos ennek is a kovid az oka. Akkor kezdett el arra gyanakodni, hogy mégsem erről van szó, amikor meglátogatta gyomorrákban szenvedő nagymamáját. – Többet aludtam, és kevesebbet ettem, mint ő… Tudtam, itt valami nem stimmel – meséli Nicola. Amikor panaszaival orvoshoz fordult, azonnal ultrahangra és röntgenre küldték. Kiderült, hogy a hosszú kovidnál sokkal súlyosabb a baj: Hodgkin-limfóma.
Nichola Petermann - fotó: Northfoto
Bár ez egy nagyon agresszív daganatos betegség, szerencsére jól gyógyítható. Nichola azonnal elkezdte a kemoterápiás sorozatot. Azóta gyógyultnak nyilvánították, és ugyan még most is fáradékony, de a brit nő abban bízik, hogy 2022-ben újra elkezdhet dolgozni.
És akkor felhúzta Demcsák Zsuzsa ezt az kissé áttetsző szerelést és mindenki hanyatt esett >>>
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
Hajhullás és gyenge hajszálak? Ezzel könnyedén megállíthatod (x)
5 dolog, amit senki nem mond el a kamaszok önállósodásáról (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
Ezekkel a módszerekkel tüntetheted el legkönnyebben a striákat (x)
BLIKK
Megérkezett Aranyosi Péter reakciója, miután elvették tőle a Karinthy-gyűrűjét
Most érkezett: visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét
Itt a névsor: bejelentette az RTL, kik szállnak ringbe a 2025-ös Sztárboxban
Meghalt a 11 éves fiú, akit agyevő amőba fertőzött meg, miután a párkányi fürdőben járt
Kormos Anett elsőként vette védelmébe Aranyosi Pétert - A Showder Klub is reagált a Karinthy-gyűrű visszavonására
LEGOLVASOTTABB
Hetek óta fájt a dereka, de az orvos csak ennyit kérdezett: „Kinek a terhét viszi magával?”
Figyelmeztet a dietetikus: ez a 3 legrosszabb reggeli – pedig mennyien indítják így a napot!
Nem a fagyi, nem a szénsavas üdítők – sokszor ez okozza a haspuffadást nyáron és nem is gondolnál rá
Mikor igyál vizet, hogy ne csak átfusson rajtad? A tested hálás lesz, ha betartod ezeket az egyszerű szabályokat
Vaj vs. margarin – melyik az egészségesebb?