Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
2013. márc 10. 14:05
Molnár Anikó utál diétázni, nem is fogyott egy dekát sem!
Nem hajlandó szigorú diétát folytatni, csirkeszárnyat és csokit majszol Molnár Anikó, aki korábban eldöntötte, hogy legalább 10-14 kilót fogynia kell. Csoda, hogy egy dekát sem adott még le?
Ezeket láttad már?
Mióta hazajött Amerikából, Molnár Anikó folyamatosan harcol a kilók ellen. Legutóbb arról beszélt, hogy hormonzavara lett a kinti, génmanipulált ételektől, amelyektől meghízott. Akkor úgy tűnt, megtalálták a probléma okát és orvosi kezeléssel helyrehozták az egészségét. Fogyni azonban nem kezdett. Aztán kicseréltette a mellimplantátumait és komolyan elgondolkodott a zsírleszívás lehetőségén, de aztán meggondolta magát, mert túlságosan fájt volna. Most ismét elhatározta hogy megszabadul a plusz kilóitól, de sokat tenni azért nem akar érte. Nem bírja ugyanis a túlságosan kötött diétákat! „Jó lenne a bikiniszezonra kicsit formába jönni. Egy hete már el is kezdtem a könnyített diétát, de még nem fogytam. Lehet, hogy ezért sokan nem tartanak majd normálisnak, de én azt vallom, hogy semmit nem vonhat meg az ember a szervezetétől. Ha megkívánom a csokit, akkor veszek egy táblával, de egy-két kockánál megállok. Hiába rágcsálnék el egy répát ilyenkor, tudom, hogy később úgyis megszegném.” – vallotta be Anikó a
Borsnak
A celeb azt is elárulta a napilapnak, hogy amíg rá nem lel a bölcsek kövére és a számára tökéletes diétára, inkább trükközni próbál az evéssel. „Legutóbb például hat után vacsoráztam, de csak csirkeszárnyat, amit jól megsütöttem, hogy semmi zsír ne maradjon rajta. A fehér kenyeret száműztem az étrendemből, rozsos termékekkel pótolom. Tényleg szeretnék lefogyni, most nagyon elszánt vagyok. Újra elkezdek konditerembe járni, az korábban bevált és a gerincemet sem terhelem, ugyanis az orvosok nem tanácsolják nekem sem a futást, sem a fitneszt, de még az úszást sem. Már csak azt kell kitalálnom, milyen diéta az, amit én is végig tudok csinálni, de ami nagyon fontos, hogy lassú és tartós fogyást szeretnék.” – mondta el Molnár Anikó.
A Kiskegyed ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és szerkesztőséggel kapcsolatos friss infókért!
Ezeket olvastad már?
Megmutatta a babaszobát a várandós Sydney van den Bosch! Végre a kislánya nevéről is megszólalt Dobrev Klára előtt kétszer volt házas Gyurcsány Ferenc: ő volt az első felesége Most jött a hír: szigorítás a nyugdíjaknál, ezt sokan nem fogják jó néven venni Most érkezett a helyesbítés! Mégsem érkezik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány július 29-től, erre ez időpontra tolják Most jött a hír a drámai csökkenésről, ez minden nyugdíjast érint Már nem titok, Tóth Vera most már elárulta a babáról: "ha nem adatik meg az életemben, vagy az egészségem miatt továbbra sem sikerül, akkor ..." Vele mutatkozott Stohl András a válás bejelentése után Nagy lehet a baj? Katalin hercegné váratlanul lemondta a szereplését Ezért kapott újra lehetőséget az RTL-nél Schobert Norbert Ebben a pillanatban jött a rettenetes hír: meghalt a csodálatos zenész, zokognak a rajongókKövesd a Rúzs Online cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
Hajhullás és gyenge hajszálak? Ezzel könnyedén megállíthatod (x)
5 dolog, amit senki nem mond el a kamaszok önállósodásáról (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
Ezekkel a módszerekkel tüntetheted el legkönnyebben a striákat (x)
BLIKK
Megérkezett Aranyosi Péter reakciója, miután elvették tőle a Karinthy-gyűrűjét
Most érkezett: visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét
Itt a névsor: bejelentette az RTL, kik szállnak ringbe a 2025-ös Sztárboxban
Meghalt a 11 éves fiú, akit agyevő amőba fertőzött meg, miután a párkányi fürdőben járt
Kormos Anett elsőként vette védelmébe Aranyosi Pétert - A Showder Klub is reagált a Karinthy-gyűrű visszavonására
LEGOLVASOTTABB
Hát ezért váltak el Stohl Andrásék? Súlyos, amiről suttognak
A bennfentes szerint ez Gyurcsányék válásának igazi oka
Ezért kapott újra lehetőséget az RTL-nél Schobert Norbert
Nincs már titok! Ez az ismert tehetős üzletember Schóbert Lara új párja
Rúzsa Magdi kimondta, amire senki nem számított