Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
2020. jún 30. 23:44
Katalin hercegné elárulta a titkot! Ilyen a viszonya György hercegnek a kistesóval
Katalin hercegné egy apró titkot árult el nemrégiben. Náluk sem ritka a versengés!
Ezeket láttad már?
Kiderült ugyanis, hogy György herceg kicsit féltékeny lett a kisöccsére. Mindezt pedig kertészkedés közben mondta el az egyik anyukának, akivel párban volt.
A hercegi család ugyanis ezen a héten egy hospice ház előkertjének átrendezésében vett részt. Az alapítvány új emblémát választott, a napraforgót, amelynek szirmai a szeretetet és a törődést szimbolizálják.
Katalin pedig ekkor mesélte, hogy otthon a gyerekekkel úgy készültek erre a fontos feladatra, hogy napraforgót ültettek. Mindenki kapott egy kis magot, amit egy cserépbe rejtettek. Katalin pedig egy kis ösztönző versenyt szeretett volna a testvérek között, ezért megkérte őket, hogy figyeljék kinek a napraforgója nő meg hamarabb! Jelenleg Lajos herceg vezet, ami miatt az idősebb György egy kicsit féltékeny és morcos.
Forrás: Mirror
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Hajhullás és gyenge hajszálak? Ezzel könnyedén megállíthatod (x)
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
5 dolog, amit senki nem mond el a kamaszok önállósodásáról (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
Ezekkel a módszerekkel tüntetheted el legkönnyebben a striákat (x)
BLIKK
Egy nála 12 évvel idősebb, milliomos üzletemberrel jött össze Schóbert Lara: először jelent meg nyilvánosan Dáviddal – fotó, videó
Kiderült, kik kezdeményezték Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjének visszavonását
Milák Kristóf a legjobb barátjával és a szerelmével is szakított
Megérkezett Aranyosi Péter reakciója, miután elvették tőle a Karinthy-gyűrűjét
Kiderült az igazság Stohl Andrásék válásáról: ez áll a szakításuk mögött
LEGOLVASOTTABB
Remegtek a palota falai a kiabálástól, amikor Katalin rájött, hogy Vilmos herceg megcsalta
Megrázó hír érkezett: már a palota is megerősítette, Katalin hercegnéről van szó
Rettenetes, ami kiderült! Ez volt III. Károly utolsó mondata Lady Dianához
Fájó hír érkezett! Örökre lehunyta szemét a legendás énekes
Ebben a pillanatban jött a megrázó gyászhír: fájó szívvel búcsúzunk