"Nem értettem, miért betegszem meg újra és újra, aztán lebukott a férjem" (x)
2018. ápr 24. 21:16
Ma megmentettem a válástól egy fiatal házaspárt a vonaton. Hozzájuk sem szóltam, helyette EZT tettem
Talán még időben.
Ezeket láttad már?
Egyik utazásom során találkoztam egy fiatal házaspárral, akik szinte megállás nélkül csúnyán veszekedtek. Sőt, annyira elfajultak a dolgok, hogy földhöz csapódtak a telefonok, irtózatos káromkodások csendültek fel, olyanok például, mint:
“Elmész te a b…ös francba, de előbb magammal viszem szépen a kisfiamat…!”
Pár perc múlva a nő sírni kezdett, a férfi némán ült mellette. Igen, egy hosszú nyaralás után van úgy, hogy az ember fáradtabb, ingerültebb lesz, mint azelőtt.
Miközben a pár veszekedett, én éppen egy barátommal beszéltem telefonon, aki mindent halott, ami a vonatfülkében elhangzott. Megkérdezte, hogy mi történik ott.
Azt válaszoltam neki hangosan, hogy a fiatalok is hallják:
“Nézd, a szemem előtt egy férfi most válik szabad emberré. Talán két hónap sem kell és elválnak. Fogalmam sincs, hogy vannak-e anyagi problémáik. Igen… Igen…, van egy kisfiúk. Itt ülnek velem szemben. Aha, hát ezért én nem aggódnék, mert a férfi csak fizetésének negyedét kellene ételre költse. Igen… nagyon aranyos.”
A fiatalok elcsendesedtek, én közbe végig a férfi szemébe néztem és mosolyogtam, aki szintén mosolyogni kezdett rám. A férfi hirtelen átült mellém, magára hagyva a feleségét, aki még sírt egy darabig, majd hirtelen ő is átült hozzám, a férje mellé, és csókolgatni kezdte annak nyakát, közben édes szavakat suttogva a fülébe. Mikor leszálltak a vonatról, a nő szorosan kapaszkodott férje kezébe.
És én…, akárcsak egy igazi tündér, megmentettem egy fiatal házaspárt a válástól.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
Kiderült, mi fontosabb a jó fizetésnél is a munkavállalók számára! (x)
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
Ezekkel a módszerekkel tüntetheted el legkönnyebben a striákat (x)
BLIKK
Ismert ember halt meg a Haraszti úti motorbalesetben
Bakteriális szennyezés miatt megtiltották a fürdést a Balaton egyik strandján
Polyák Lilla sapkákat és kabátokat árul Kanadában, bolti eladó lett a musicalsztárból
Farkasházy Tivadar is reagált Aranyosi Péter ügyére: „Én harminc éve ismerem...”
Tudja, milyen járművet vezethet személyautós jogsival? Ugyanis nem mindegy, mikor szerezte
LEGOLVASOTTABB
76 kilósan kövérnek tartott és félrelépett a férjem. Csakhogy keresztülhúztam ám a számításait
A férfi elhunyt felesége dolgait rendezgeti, amikor egy olyan levélre bukkan, mely egész életét megváltoztatja