"Nem értettem, miért betegszem meg újra és újra, aztán lebukott a férjem" (x)
2012. nov 23. 7:15
Igaz történet: Butaságom története
Nem tudom, miért van az, hogy a férfiak a sikerrel együtt elvesztik a józanságukat, és eldobják maguktól a feleségüket (vagy megalázzák), aki egyszer csak már nem társnak számít, hanem tehernek.
Ezeket láttad már?
Anno, a hetvenes években voltam fiatal lány. Szakmát tanultam, a vendéglátásban kezdtem dolgozni. Három év udvarlás után férjhez mentem az imádott férfihoz.
Józsi sportoló volt, magas termetű, jóképű. Amikor megcsókolt, elgyengült a lábam. Abban a csókban benne volt az ígéret. Egy szép, közös jövő ígérete. A csókot követte a többi: beszélgetés órákon át, hosszú, andalgó séták. Aztán kéz a kézben mentünk az albérletébe.
Profin udvarolt
– Nem akarlak elcsábítani – mondta Józsi, de hajnalig azon mesterkedett, hogy ne érezzem magam bűnösnek, amiért nem a diákszállón töltöm az éjszakát. De: lehullott rólam a felelősség súlya, szabadnak éreztem magam, és menthetetlenül beleszerettem.
Egy év múlva összeházasodtunk és fél évre rá megszületett a fiunk.
Boldogok voltunk, tele tervekkel, célokkal, amiért mindketten igen keményen dolgoztunk.
Mindent feláldozott a munkájáért
Férjem a sport mellett mindent elvállalt, ami pluszjövedelmet hozott. Szülői segítséggel építkeztünk. Egyikünk sem kímélte magát.
Lett szép házunk, autónk. Férjem edzőtáborozása, később már a vasárnapi fociedzései is abbamaradtak, annyira sok időt igényelt tőle szerteágazó vállalkozásunk.
Őrült módon hajtottunk, csak az üzletnek éltünk, és néhány évre rá sem ünnepünk, sem vasárnapunk nem volt. De ez nem zavart minket, minden áron bizonyítani akartunk – miközben egymást is alig láttuk. Hol voltak már a meghitt, egymáshoz bújós éjszakák,
a szex
és az órákig tartó beszélgetések.
Nem volt időnk hosszasan egymás szemébe nézni, mindketten rohantunk a dolgunkra, közben igyekeztem a fiunkkal is elég időt tölteni, de gyakran éreztem úgy, hogy ennél lényegesen többet igényelne.
Amikor lassítani tudtam volna, már nem volt miért
Aztán, amikor egyszer a nagyfiunk azt kérte: legalább vasárnap lennénk együtt! – már késő volt. Megtudtam ugyanis, hogy a férjem évek óta szeretőt tart. Sőt, egy gyereke is született abból a kapcsolatból...
Sosem voltam teljesen naiv, néhány kis kilengéséről tudtam, de azok nem voltak komolyak. Mindig szabadra engedtem, nem telepedtem rá, mert bíztam benne és szerettem.
Én komolyan gondoltam: jóban rosszban
Volt egy autóbalesete is (halálos gázolása), amiért rövid időre elítélték, és én természetesen kitartottam mellette. Sűrűn bejártam hozzá, miközben családi összefogással, igyekeztünk pótolni a hiányát a vállalkozásunkban. Józsi pedig bizonygatta: csak minket szeret, csak mi számítunk neki, tartsunk ki mellette, megváltozik.
Amikor szabadult, kicsit visszavettünk a tempóból. Hosszú idő után nyaralni mentünk, de már ez sem segített. Kihasználta a hiszékenységemet, visszaélt vele. Pedig a házasságunk 28 éve alatt sohasem veszekedtünk, sosem kértem rajta számon, hol volt, miért volt, kivel volt – határtalan volt felé a bizalmam.
Már csak emlék a boldog házasságunk
Ma már tudom, a butaságom is. Negyvenöt évesen kellett rájönnöm, hogy ezt a sok évet haszontalanul töltöttem. Mert mihez kezdhet egy negyvenöt éves nő?
Egyedül a gyerekem szeretete, támogatása segít, aki biztat: váljak el, kezdjek új életet. De ez nem egyszerű, hiszen a mi házasságunkra a „se veled, se nélküled” a jellemző.
Válni egyikünk sem akar, mert nem lehet elvágni azokat a komoly szálakat, amik egymáshoz kötnek minket. Pedig a hitem romokban hever.
És a nulláról való kezdéshez pedig sok erő kell. Olyan rengeteg erő, amivel még nem rendelkezem. Remélem, hamarosan az is eljön, és képes leszek újrakezdeni az életemet.
A Kiskegyed ott van a Facebookon is!
Klikkelj ide, és lájkolj minket
a legérdekesebb hírekért és szerkesztőséggel kapcsolatos friss infókért!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
Kiderült, mi fontosabb a jó fizetésnél is a munkavállalók számára! (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
Ezekkel a módszerekkel tüntetheted el legkönnyebben a striákat (x)
A férfi inkább szenved, minthogy beszéljen a prosztataproblémáról? 4 tipp, hogy ne legyen kínos
BLIKK
25 éve után kerülhet elő a megölt szombathelyi fiatal, Péter holtteste
Polyák Lilla sapkákat és kabátokat árul Kanadában, bolti eladó lett a musicalsztárból
Drávucz Rita kerekesszékes kislányát nem fogadták a nyári táborban
Tudja, milyen járművet vezethet személyautós jogsival? Ugyanis nem mindegy, mikor szerezte
Tragédia Kalocsán: halálra gázoltak egy kétéves gyermeket
LEGOLVASOTTABB