"Nem értettem, miért betegszem meg újra és újra, aztán lebukott a férjem" (x)
2023. jan 25. 13:30
Tóth Andi szavai nagyon kemények. Most már elárulta
Eljött az idő és kimondta.
Ezeket láttad már?
Tóth Andi nagy feladatot kapott a Sztárban sztár műsorának egyik zsűritagja lesz. Az énekesnő nagyon készül és sok mindent máris elárult a műsor kapcsán. Mivel versenyzőként annakidején is mindent megtett, hogy a legjobbat hozza ki magából ezt várja a 2023-as évad szereplőitől is. Komolyan fog véleményezni és nem fognak könnyen repkedni nála a tízesek. Andi már most tudja, meg fog gyűlni azokkal a zsűritársaival a baja, akik nem veszik eléggé komolyan az ítészek feladatát.
Szerelme, Marics Peti is ott lesz vele, ő is a zsűri egyik tagja. Andi kimondta:
"Mi a Petivel nagyon mások vagyunk..."
Aztán kifejtette, hogy ez a magánéletben jó, hiszen az ellentétek vonzzák egymást. A zsűriben azonban nem lehet tudni, hogy fognak működni egymás mellett. Szerinte Peti laza lesz ő maga pedig inkább szigorúan fogja figyelni az egyes produkciókat. Azt érzi Andi, hogy talán az összes zsűritag közül ő lesz a legszigorúbb, de igyekszik majd ellazulni ebben a feladatban.
Bekövetkezett! Gyászol Michael Schumacher családja – lánya osztotta meg a szívbemarkoló hírt >>>
Ha értesülni szeretnél legfrissebb híreinkről, lépj be Facebook-csoportunkba!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Exkluzív rendezvényen próbáltuk ki Tóth Andival a legújabb szépségtermékeket (x)
Kiderült, mi fontosabb a jó fizetésnél is a munkavállalók számára! (x)
Hajhullás és gyenge hajszálak? Ezzel könnyedén megállíthatod (x)
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
5 dolog, amit senki nem mond el a kamaszok önállósodásáról (x)
BLIKK
Ismert ember halt meg a Haraszti úti motorbalesetben
Bakteriális szennyezés miatt megtiltották a fürdést a Balaton egyik strandján
Polyák Lilla sapkákat és kabátokat árul Kanadában, bolti eladó lett a musicalsztárból
Farkasházy Tivadar is reagált Aranyosi Péter ügyére: „Én harminc éve ismerem...”
Tudja, milyen járművet vezethet személyautós jogsival? Ugyanis nem mindegy, mikor szerezte
LEGOLVASOTTABB
Most jött a hír: itt a párkányi fürdő közleménye, az agyevő amőbáról van szó
Változik a Penny nyitvatartása! Rengeteg vásárlót érint a döntés
Gyászol a hatalmas rajongótábor! Meghalt a Dancing with the Stars ikonikus alakja
Megszólalt az RTL: ez lesz A mi kis falunkkal Csuja Imre nyugdíjba vonulása után
Bombameglepetés! Ők is szereplői lehetnek a következő Farm VIP-nek