Egyedülálló alkalom: olimpikonokkal sportolhatunk együtt a Városligetben! (x)
2025. jún 2. 9:01
Szinte senki sem tudta, hogy ilyen súlyos beteg: 41 évesen halt bele a kegyetlen kórba a népszerű színész
Fájdalmas búcsú.
Ezeket láttad már?
Meghalt Devin Harjes amerikai színész, akit többek között a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó, a Manifest, a Daredevil és a Gotham című sorozatokból ismerhettek a nézők. A színész 41 éves volt, halálát daganatos betegség szövődményei okozták – közölte képviselője. Harjes május 27-én, kedden hunyt el a New York-i Mount Sinai West kórházban, ahová még a tél folyamán diagnosztizált betegsége miatt került.
Ügynöke szerint Harjes „elkötelezett művész volt, aki minden szerepében maximálisan jelen volt”, emellett „nagylelkű, együttérző, családjához és barátaihoz mélyen kötődő emberként” emlékeznek rá. Szenvedélyesen szeretett lovagolni, az állatokat is különösen közel érezte magához. Harcművészetekkel is foglalkozott, és gyakran viccelődött azzal, hogy „biztonságosabb az edzőterem, mint kapni egy rúgást egy lótól”.
A texasi Lubbockban született színész a színház világából indult, majd New Yorkba költözve került a televízióba. Legismertebb szerepei közé tartozik Jack Dempsey ökölvívó megformálása a Boardwalk Empire-ben, valamint Pete Baylor karaktere a Manifest-ben. Családja a virágok helyett a TKC Blessings művészeti ösztöndíjalap javára kéri az adományokat.
Ezeket olvastad már?
Itt az RTL hatalmas bejelentése: megvan az induló Sztárbox névsora Most tudtuk meg: Ujhelyi István szíve órákra leállt Most jött a könnyfakasztó hír Vilmosról: feketébe borult a herceg szíve, mély a gyász Feketébe borult az ország: meghalt Szűcs István Most érkezett a rossz hír Kovács Katiról Hétköznapi volt a betegsége, de végzetes lett – elhunyt a magyar színészóriás Kiderült: ők kezdeményezték Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjének visszavételét Rettenetes hír! Meghalt az agyevő amőbával fertőzött 11 éves fiú, aki előtte a párkányi fürdőben járt Megérkezett Aranyosi Péter válasza arra, hogy elveszi tőle a közmédia a Karinthy-gyűrűt Megszakad a szív! Belehalt a szülésbe a szeretett tévés, férje egyedül maradt két kisgyerekkelKövesd a Rúzs Online cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Így lehet a gyerekeket környezettudatosságra nevelni – most meg is valósítják az ötleteiket (x)
5 dolog, amit senki nem mond el a kamaszok önállósodásáról (x)
Ezek a leggyakoribb tévhitek a vashiányról (x)
Szuper és gyors receptek a rohanó hétköznapokra (x)
4 tipp, hogy a változókor miatt ne tűnjön el szenvedély (x)
BLIKK
Indiai légi katasztrófa – Az új, tisztább felvételeken látszik, mi vezethetett a Boeing lezuhanásához – állítja egy brit pilóta
Most érkezett: visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét
Mellbevágó adat: kiderült, hány méterről látja az autót a traffipax Magyarországon
Megrázó részletek derültek ki a Palatinus Strandon vízbe fulladt hatéves kislány tragédiájáról
Újabb fotó került ki Oláh Gergő Tel-Avivban ragadt húgának izraeli esküvőjéről
LEGOLVASOTTABB
Most tudtuk meg: Ujhelyi István szíve órákra leállt
Feketébe borult az ország: meghalt Szűcs István
Most érkezett a tragikus hír: váratlanul meghalt az ismert magyar politikus
Rettenetes hír! Meghalt az agyevő amőbával fertőzött 11 éves fiú, aki előtte a párkányi fürdőben járt
Megrázó, de megtalálhatták Madeleine McCannt. Rettenetes, amire a rendőrök bukkantak